2020. január 28. 13:45 - körutazás

Lengyel Miklós fotóművész

A képen Lengyel Miklós fotóművész Oláh Emese manökennel83487042_617140575779284_637333860660543488_n.jpg

Lengyel Miklós az Ez a Divat "kizárólagos" fotósa volt. Egyetlen fotós a divatszakmában, aki divatfotósként a lapnál kezdett dolgozni, és megszűnéséig ott is maradt. A Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja.

Fotózott albumokat is, például LGT: Bumm! című albumát, Adamis Anna, Kovács Kati és más albumborítókat. Közreműködött például a Füles újságnál is.

Az Ez a Divat képszerkesztője, illetve fotósa volt.  Elsőként került a laphoz.

Eleinte a szerkesztőségnek egy 5×6 méteres irodája volt. Aztán megkapták a mellette lévő, 5×2,5 méteres szobát. Ez volt a „műterem” és az öltöző is. Végül a műterem  önálló egységgé nőtte ki magát.

Stúdióhiány miatt külső helyszínt  választott,  például egy régi villa falát, például, amiből címlap lett. A legegyszerűbb módját választotta a Zsigmond Márta által megkövetelt ,,mozgásban fotózásnak,,.A modellekkel megoldotta egy játékos futással a mozgást, miközben Lengyel Miklós megtalálta a megfelelő pillanatot a fotózásra, és elkészült a kép. Szerette a külső helyszínt.

Lengyel Miklós 1975-ben Trogirból  tudósított képekben  a divatfesztiválról,  ahol   magyar manöken, Lajkovits  Ági és Dombrády Éva képviselte Magyarországot. Lajkovits Ági lett a második helyezett a ,,Divat ünnepe,, címmel megrendezett eseményen.118237165_1501514820035207_8250949651722026069_o_1_1.jpg

1976. Hvar: A győztes, Miss maneken címet nyerte el: Dominga Lakhan jobbra a képen, Lantos Poroska a második helyezett lett.desktop6_1.jpg

Eltávolodtak a modellek is lassan a beállított képektől, mert Ez a Divat szerkesztőségénél már nem a divatjamúlt, mereven, pózba beállított fotózást, hanem a mozgás közben történő, divatos ruhákat bemutató fényképezést ismerő fotósok és modellek dolgoztak már együtt.

Az egyik legjobb fotós volt abban a korszakban. Időtálló művészi alkotások készültek .

Örült, ha a modell is előállt egy új ötlettel, el akart szakadni a hagyományos fotóktól. Munka közben is türelmes, nyugodt és vidám ember volt.

Akkoriban  sokszor a legegyszerűbb környezetben a legkevesebb nyersanyagból kellett a legjobbat nyújtani. Nem volt digitális előnézet, ott a fotósnak profi módon be kellett állítani a fényt, mert sikerülne kellett! Mindig a profizmusra törekedett. Az Ez a Divatban az ő fotói jelentek meg a legnagyobb számban, köztük számos címlap.

Manapság alkotásaiból életmű-kiállítást sem rendez, véglegesen visszavonult, ám modelljei és sok retro-kedvelő jóvoltából a fotói újra ,,élnek, megtalálhatóak az internet olvasói számára. Szinte mindegyik modellel dolgozott.

Két leánygyermek édesapja. Fotóművészet:194792129_1727327390787281_5214968871823973823_n.jpg193361916_1727329917453695_4949048998938911420_n.jpg196212902_1727329050787115_207614585779713311_n.jpg194925446_1727328020787218_5679753675187973216_n.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása